A “Szellemi Sérült Testvéreinkért Alapítvány” által fenntartott Árpádházi Szent Margit ÉNO értelmi akadályozott embereket ellátó nappali foglalkoztató gondozottjai számára, illetve gondozottjaival, Bóta Ildikó kezdte el 2010-ben azt a mozgáscsoportot, melyben Kálmán Ferenc támogatásával az ArtMan Egyesületben addig kidolgozott módszert adaptálták. A csoport vezetését a későbbiekben Kálmán Ferenc vette át, Jobbágy Bernadett állandó és sok más szakember évről évre cserélődő asszisztensi illetve segítőtáncosi közreműködésével. Az utóbbi években csoportvezetőként Jobbágy Bernadett, asszisztensként Kálmán Ferenc és az intézmény egy-egy kollégája működnek közre a foglalkozásokon.
A munka célja alapvetően az improvizáción és mozgásos helyzeteken keresztül megélhető reflexió érzelmi – fizikai állapotainkra és társainkkal való kapcsolatunkra; valamint az ezekben tapasztalható változások és elmozdulások tudatosítása. Egyes rövidebb folyamatok során alkalom nyílik egy-egy kiemelt téma feldolgozására, és az adott téma mentén történő önreflexióra; valamint alkotó energiák beindítására, ami a mások számára történő megmutatkozásban tud kiteljesedni a csoport azon tagjai számára, akik erre készek és nyitottak.
Az évek során több szakmai érdeklődő, illetve szakirányú felsőoktatási intézmény hallgatója hospitált a csoportban, illetve több zenésszel működtünk időszakosan együtt, csoportfolyamat és/vagy előadáshoz kapcsolódó próbafolyamat keretében.