Testtudati munka, pedagógia

2013 óta (társ)vezetek rendszeresen mozgásos csoportokat, amelyekben a testtudati megközelítés és az improvizáció alapvető szervező erők. A Body-Mind Centering® iskola szemléletével és gyakorlatával 2013-ban találkoztam, Kálmán Ferenc jóvoltából. Azóta részt vettem Bonnie Bainbridge Cohen iskolaalapító, Kálmán Ferenc, és Viczián Ildikó óráin, valamint Salamon Eszter ‘Performance Practice’ műhelyén, mely szintén sokat merít a Body-Mind Centering® testtudati megközelítéséből. Kálmán Ferenc Otthon a Testben c. egyéves, BMC®-alapú szomatikus mozgásképzését 2013/14-ben végeztem el, majd több éven át asszisztensként vettem részt a programban. 2017 óta a The School for Body-Mind Centering® iskola hivatalos képzési programjának diákjaként fejlesztem magam. Tanáraim voltak eddig: Bonnie Bainbridge Cohen (USA), Walburga Glatz (D), Gerlind O. Schweppe (D), Kálmán Ferenc (H), Jens Johannsen (D), Mari Magi (E), Stefanie Hahnzog (D), valamint a képzési programokon kívül Thomas Greil (D), Anka Sedlackova (SK), Gloria Desideri (I) és Katy Dymoke (UK).

További meghatározó mozgásos hátterem a Tai Chi és a Qui Gong, melyeket Goda Gábortól és Izsák Szilvitől tanulok. 

 

Mozgásos pedagógiai tapasztalat és gyakorlat:

  • Artmenők inkluzív mozgásos alkotói csoportok fiatal felnőtteknek
  • egyéni mozgásos órák
  • Body-Mind Centering® inspirálta szomatikus műhelyek || online és offline formában
  • inkluzív mozgáscsoportok

Akadémiai tapasztalat:

  • MKE Doktori Iskola keretében graduális képzésben való oktatói tapasztalat