Jobbágy Bernadett

koreográfus, előadó, mozgáscsoport vezető, filmalkotó

Alapdiplomáját tájépítészmérnökként, a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte. Később a Budapest Kortárstánc Főiskolán tanult, majd audionarrátor képesítést szerzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) és az FSZK (ma: NFSZK) közös audio-narrátor képzési programjában. 2012-ben az L1 Egyesület rezidens alkotója; 2013 óta az ArtMan Egyesület aktív tagja; 2021-ben pedig a SZOME – Szomatikus Oktatásért és Mozgásért Egyesület alapításában is részt vesz. Meghatározó mozgásos háttere a kortárs tánc és improvizáció, a Body-Mind Centering® || BMC® testtudati iskola, valamint a Tai Chi és a QiGong. Jelenleg független alkotóként, előadóként, mozgás pedagógusként és audionarrátorként egyaránt dolgozik, elsősorban projekt alapon, más művészekkel és csoportokkal együttműködésben. Az ArtMan Egyesület rendszeres partnereként az inkluzív alkotói és előadói gyakorlat is része munkájának, ezáltal a kultúra részvételi oldalának akadálymentesítéséért tesz. 2020/2021-ben elvégezte a Lumier Filmiskola Vágás alapjai elnevezésű képzését. Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának keretei között kutatja a mozgókép és a testtudat (szomatika) összefüggéseit; továbbá a The School for Body-Mind Centering® iskola Somatic Movement Educator (SME) képzését végzi.

Audio-narrátorként a kultúra befogadásának akadálymentes eléréséért tesz. Dolgozott színházi előadások, film és animációs filmek, kiállítások, hangoskönyv és konferencia narrátoraként. Színházi területen rendszeres partnere a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színháznak, de készített narrációt többek között a Tünet Együttes valamint Mundruczó Kornél előadásaihoz is. Rendszeresen dolgozik a NEO Magyar Segítőkutya Egyesülettel, és Loványi Eszter: Kuku és barátai c. mesekönyvének hangoskönyv változata is a nevéhez fűződik. 2016-ban Dargay Attila: Szaffi c. mesefilmjéhez készített narrációt; 2020-ban Illés László: A pásztor c. filmjének, 2021-ben pedig a Pixar: Előre [Onward] c. animációs filjének audionarrált változatát készítette el, a BMK Életrevalók Filmklub programjának keretében.

 

Audio-narráció: kulturális tartalmak akadálymentesítése látássérültek számára.

Koreográfusként projekt alapon dolgozik, többnyire társalkotókkal együttműködésben. 2013-ban részt vett a Közép-Európa Táncszínház Ifjú Koreográfusok Fóruma programában (KET-IKF), és a Visegrádi Alap Performing Arts in Residence programának (VARP-PA) ösztöndíjasa volt. 2018-ban lehetőséget kapott a NKA Imre Zoltán Programjának keretében alkotni, így készült el a gyermektelenség sorozat Akkor majd a Gólya c. előadása, mely kifejezetten a férfiak nézőpontjából vizsgálja a témát. 2020-ban, többek között az Artus Stúdió Arccal a halnak program támogatásával, a digitális színházi forma lehetőségeit kutatva online bemutatóval jelentkezett. Jelenleg ennek az előadásnak (cím: Tökéletes Hely) offline változatán dolgozik alkotótársaival együtt.

Előadóként dolgozott Szeri Viktor koreográfussal (Sandy is going out; 2021), valamint a TV Free Europe | Szabad Európa TV csapatának tagjaként (2021-es online és offline előadások). Koreográfusként és előadóként is együttműködött Farid Tehrani (IR) rendezővel, továbbá évekig szerepelt az Élőkép Színház produkcióiban, dolgozott az Offline:Ontheater társulattal, Alpár Balázs zeneszerzővel, a Cirkolabor társulattal, az Elektro Moon Vision lengyel-magyar párosával, Bóta Ildikóval (ArtMan Egyesület), szerepelt a belga The Crew és a portugál CasaBranca társulatok előadásaiban, továbbá dolgozott a Kepp Showroom és Kitchen Budapest közös projektjében.

Filmalkotóként a táncfilm, a mozgás ritmusával való képi komponálás felől, valamint a riportok és videóportrék készítésétől indult. Dolgozott együtt Krucsai Andrással; Tóth Levente, Kovács Claudia, Ribárszki Viktória, Benkó Bernadett és Szandtner Dániel operatőrökkel, valamint Borbély Viktor operatőr-vágóval. Készít projekt dokumentációkat (ArtMan Egyesület), táncfilmeket, videoklippet (Lepsa Brena), képzőművészeti projektekhez multimédiás tartalmat (Zahra Fuladvand alkotótársaként), valamint video interjúkat (eLitMed).

 

Iskola: Lumiere Filmiskola vágás alapjai képzés

Jelenleg a MKE DI keretében Szűcs Réka témavezetővel dolgozik, embodied film kutató-alkotóként

 

Díj: Egymást tanítva címen bemutatott riportfilmje, mely a Budapesti Korai Fejlesztő Központ BMC® műhelyében dolgozó fejlesztőpedagógusokkal készült, 2016-ban Arcaink Nagydíjat kapott a II. Magyar Speciális Filmszemle versenyprogramjában.