Tánc 3X – 3D filminstalláció

Háromcsatornás sztereoszkopikus 3D film installáció.

VIDEO részlet

1901-ben mutatták be ’A táncz’ című első egész estés magyar filmet, amely ismeretterjesztő formában dolgozta fel a tánc addigi történetét. Ez a film elveszett, de az ötlete adta nekünk a kiindulópontot, hogy a testek emlékezetén keresztül életre keltsük, ami ezután történt, és a 20. század, illetve a közelmúlt mozgásművészetének történetét egy háromcsatornás sztereoszkopikus 3D installációban megjelenítsük.

Öt különböző korú táncos, egy koreográfus és egy operatőr párbeszédéből megszületett egy jelenkori mozgás loop, egy koreografikus mozgókép, melyben a sztereoszkopikus 3D technológiával rögzített testi jelenlét és a zene révén merülhetünk el a magyar tánctörténetben. Nem célunk a dokumentarista megközelítés, inkább az előadók mozgásemlékezetében hordozott személyes tánctörténetet és a társadalmi folyamatoknak a színpadi tánc átalakulásában tetten érhető lenyomatait kutatjuk. A változást forma és reprezentáció, valamint érzékelés és részvétel között. Tétje, hogy ezen keresztül hogyan tudsz találkozni a saját valóságoddal, a jelen pillanat terében és idejében.

 

Premier: 2024. október 21-22-23., Artus Stúdió, Budapest

 

A megnyitón a tér többszörösen megtelt. Majd kiürült.
A testek fizikai közelsége egy olyan plusz, ami ebben az esetben hozzáadott az élményhez. Szóló befogadói helyzetben pedig személyesen tudsz a képekkel és önmagaddal lenni.

Info

Date: