Szigetek és lehetőségeik – kiállítás [2023-24]

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolája időről-időre, hallgatógenerációk magától értetődő cserélődése okán, jellemzően önszerveződő módon láthatóvá kívánja tenni az egyéni művészeti kutatásokat és a hozzájuk kapcsolódó gyakorlatokat, azonban korántsem magától értetődő okból egy vállalt közösségként artikulálva ez utóbbiakat. Ilyen csoportos kiállítások voltak a teljesség igénye nélkül a közelmúltból: a valamely emlékévhez kapcsolódó tárlatok (DLADLA 100, Barcsay terem, illetve az azonos helyszínen rendezett Optimista kiállítás, amely Erdély Miklós intézményi emlékezetével foglalkozott), a vizsgahelyzetekhez köthető bemutatkozások (A vizák megfordulnak, Fészek Művészklub, A futás iránya, Feszty-ház) vagy egy-egy témavezető és témavezetettek dialógusából formálódó alkalmak (Feltárás, Stúdió Galéria). A 2022-es évben a Doktori Iskola jelenlegi közössége Mondva csinált dolgok címmel, hallgatói kezdeményezésként kiállítássorozatot grundolt, amely egy kereskedelmi, egy független, nonprofit galéria, majd egy önkormányzati kiállítótér után most az aqb Project Space-ben mutatkozik be negyedik állomásként, a legszélesebb körben merítést adva a doktorandák és doktoranduszok alkotótevékenységéből.

A Szigetek és lehetőségeik kiállítás rendszerében és a kiállítást kísérő eseménysor révén erre az inkluzív szituációra szeretne reagálni. Lényegében azt vizsgálva, hogy közel két
tucat résztvevő esetében lehetséges-e egymás láthatóságát erősítő módon szerveződni – a seregszemlék felsoroló jellegét és megfelelési kényszeresen egalista működésmódokat megkerülve – a vállalt közösségem egy másik tagját helyzetbe hozni úgy, hogy közben a saját autentikus témavilágom, kifejezésmódom vagy művészetfelfogásom is érvényre jut.

Az aqb Project Space épülettörténeti adottságait kiaknázva a robosztus fagerendázattal tagolt térben egyes blokkjait egy neveléstudományból kölcsönzött gyakorlat mentén alakítjuk
ki. Az egyes műtárgycsoportok szervezésénél megismerendő, autonóm szigetekként gondoljuk el azokat. A geográfiai toposznál maradva így rajzolunk ki a kiállításban az alkotói
gyakorlatok mentén izoláltabb és összefüggésükben értelmezhető szigetcsoportokat egy négyes szempontrendszert érvényesítve az adott munkák időhöz való viszonyát, illetve az
önreflexió és társadalomi reakció koordinátarendszerében elhelyezve azokat.

→ → Az első ilyen csoport az utópikus, jövőfürkésző alkotó tekintet, amely első sorban egy szűkebb vagy tágabb közösség társadalmi, technológiai vagy gazdasági folyamatok nyomán artikulálódó változásokról fogalmaz meg kritikát, víziót, látomást.
← ← A következő a múlt feltárásán – legyen szó a privát vagy a kollektív emlékezettel kapcsolatos vizsgálódásról, inspiráció gyűjtésről, múltbeli kulturális referenciák játékba
hozásáról – dolgozó művek köre.
→ ← A harmadik csoport a szubjektív tapasztalatra, önvizsgálatra koncentráló, befele figyelő installációk és performatív művek sora. Idesorolva azokat az alkotásokat is, amely elsősorban a választott művészeti médium lehetőségrendszerének tanulmányozására, a
vizuális eszközökkel elbeszélt jelentésképzés metódusára összepontosítanak.
← → Végül pedig a kifelé irányuló, társadalmi összefüggésekben tekintetében relációkereső és -formáló alkotások zárják a fenti négyes felosztást.

Ebben a koordinátarendszerben felrajzolt alkotói preferenciák, illetve elhelyezett művek közelebb vihetnek bennünket egyrészt a Doktori Iskola közösségén belüli navigáláshoz, párhuzamok felskicceléséhez, illetve a kiállítás és a januári eseménysorozat megvalósítása közösségkohéziós erővel bírhatnak. Másrészt egy kismintás pillanatképet rögzítenek a hazai művészeti termelés és akadémiai kutatómunka metszetében létező alkotói gyakorlatok eloszlásával kapcsolatban.

Kiállítók:

Agg Lili, Bencs Dániel, Donnák János, Enzsöly Kinga, Felsmann István, Fodor Emese, Gagyi Judit Eszter, Hordós Boldizsár, Jobbágy Bernadett, Kala Bence, Kis Judit, Kiss Adrienn Mária, Kortmann Járay Katalin, Kovács Gyula A., Kovács Kristóf, Magyari Zsuzsi, Máté Dániel, Mézes Tünde, Molnár Dóra Eszter, Molnár Judit Lilla, Murányi Mózes Márton, Nemes Anna, Szabó Nóra, Szőke Gáspár, Tulisz Hajnalka

Kurátor:

Kicsiny Balázs és Salamon Júlia

Grafika:
Máté Dániel

// // //
Megnyitó: 2023. december 9. (szombat) 19.00
A kiállítást megnyitja az MKE LAB munkacsoport, Fusz Mátyás, Kiss Gabriella és KissPál Szabolcs.
// // //
A kiállítás látogatható: 2023. december 13. – 2024. január 27.

// // //
Megnyitó további képei (fotók: Nyíri Julianna, MKE): https://www.facebook.com/media/set/?vanity=kepzomuveszetiegyetem&set=a.667699025526986
Kísérő esemény #3: Jobbágy Bernadett – A test mint támasz és kapcsolódási lehetőség WORKSHOP: https://www.facebook.com/events/1416484932582627

Info

Tags:
Date: